Leader Scale-UP
VEZETŐI tulajdonságok fejlesztése a szakképzésben részt vevő diák számára, szociális készségekkel kapcsolatos képzésen keresztül ---
Leader Scale-Up projektünk célja a szakképzésben részt vevő diákok szociális készségeinek fejlesztése, hogy versenyképesek legyenek úgy szakmai téren, mint pedig az élet minden területén.
A szociális készségek egyre fontosabb szereppel bírnak, ezért szeretnénk a tanároknak/oktatóknak eszközöket és támogatást adni ahhoz, hogy elkezdjenek foglalkozni ezeknek a készségeknek a fejlesztésével.
Ennek érdekében a partnerségben résztvevő intézmények felmérték az iskolák, vállalatok és intézmények igényeit, majd ezek eredményeit figyelembe véve képzési anyagokat, videókat, feladatlapokat és egy LEADER nevezetű kártyajátékot is fognak készíteni, melyek mind elérhetőek lesznek a
https://leadertheproject.com/ platformon.
Projekt szám: 2019-1-NL01-KA202-060238
A projekteket az Európai Bizottság támogatja. A weboldal annak minden tartalmával kizárólag a szerző véleményét tükrözi, és az Európai Bizottság nem vonható felelősségre az itt található információk bárminemű felhasználása esetén.